Janet Damita Jo Jackson amerikai popénekesnő, az 1980-as és 1990-es évek egyik legsikeresebb előadója. A Jackson család legfiatalabb gyermekeként Los Angeles mellett, Encinóban nőtt fel, és először hétévesen lépett fel. Kezdetben gyerekszínészként és a The Jackson 5 tagjainak, illetve Michael Jacksonnak a húgaként volt ismert. Első albumát tizenhat évesen jelentette meg az A&M Recordsnál, az áttörést 1986-ban megjelent harmadik, a Control című albuma hozta meg. Ezzel az albummal kezdődött évtizedeken átívelő együttműködése Jimmy Jam és Terry Lewis producerekkel. Zenéje, mely az R&B, disco, funk és rap elemeit ötvözi, és gyakran használ fel részleteket korábbi dalokból, több stílus kedvelői körében is népszerűvé tette. Innovatív zenei stílusa, koreográfiája és videóklipjei mellett társadalmi tudatosságú dalszövegeiért is elismerést kapott.
1991-ben írta alá szerződését a Virgin Recordsszal, rekordösszegért; ekkor vált a zeneipar egyik legjobban fizetett művészévé. 1993-ban már ennél a kiadónál jelent meg janet. című albuma, mely szexszimbólummá tette. Ugyanebben az évben kapott először főszerepet egy mozifilmben, a Hazug igazságban, Tupac Shakur oldalán.
Kevesebb megjelenítéseTovábbi információ Wikipédia