AMIKOR KERESZTELŐ SZENT JÁNOS NÉMETALFÖLDÖN JÁRT

Museum of Fine Arts, Budapest

Keresztelő Szent János prédikációja (1566), egy kép a hitünkről és a gyarlóságunkról

Keresztelő Szent János, Krisztus előhírnöke ezt prédikálta: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyeknek országa.”

Sokan hallgatták szózatát: „Kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júda és a Jordán egész vidéke. Megvallották bűneiket, s ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” (Máté 3, 2-4)

A reformáció mozgalma újfajta időszerűséget kölcsönzött Keresztelő Szent János alakjának. Vándorprédikátor utódaira úgy tekintettek, mint akik az Ige hirdetésére közvetlenül Istentől, nem pedig az egyházi hierarchiától kaptak felhatalmazást.

A festmény készülésének évéből, 1566-ból van tudomásunk a legtöbb úgynevezett „bozótprédikációról” Németalföldön. Kálvinisták, lutheránusok és újrakeresztelkedők a spanyol-katolikus fennhatóság alatt álló városokon kívül, a szabadban gyűltek össze protestáns prédikációt hallgatni.

A Bruegel festményén alkalmazott közelnézet, amely németalföldi elődeinek magasból láttatott világtájai, panorámatájai helyére lép, lehetőséget teremt a néző számára, hogy mintegy belépjen a cselekmény terébe. Szoros kapcsolatba kerülünk a prédikáció hallgatására az erdei tisztáson összegyűlt tömeggel.

Bruegel egész életművét tekintve is,ezen a kései festményén válik a legközvetlenebbé, legbensőségesebbé az ábrázolt cselekmény és a néző közötti kapcsolat.

A minden részletében oly élő, valósághű tájnak sem Bruegel hazai környezetéhez, sem az eredeti bibliai helyszínhez nincs köze.

A festő képzelete teremtette ezt a tájat azoknak az élményeknek a megidézésével, amelyeket a német földön át egészen Szicíliáig vezető útja során, az 1550-es évek első felében szerzett.

Az előtérben a két fatörzs...

Az előtérben a két fatörzs...

a háttérben az erdő...

és a kitekintés a folyóparti tájra...

valamint a tömeg átlós elrendezése...

… szilárd szerkezetű kompozíciót teremt, de ez mit sem változtat az összhatás megragadó valószerűségén, természetességén.

A prédikáció hallgatóságát Bruegel kortársai és honfitársai alkotják: polgárok, parasztok, nemesek, szerzetesek, katonák, fiatalok és öregek, asszonyok és gyermekek.

A prédikáció hallgatóságát Bruegel kortársai és honfitársai alkotják: polgárok, parasztok, nemesek, szerzetesek, katonák, fiatalok és öregek, asszonyok és gyermekek.

A prédikáció hallgatóságát Bruegel kortársai és honfitársai alkotják: polgárok, parasztok, nemesek, szerzetesek, katonák, fiatalok és öregek, asszonyok és gyermekek.

A prédikáció hallgatóságát Bruegel kortársai és honfitársai alkotják: polgárok, parasztok, nemesek, szerzetesek, katonák, fiatalok és öregek, asszonyok és gyermekek.

A bibliai cselekmény kortársivá tétele általános jelenség a németalföldi és a német művészetben.

Bruegel azonban ezzel nem csak az evangéliumi igazság örökérvényűségét jelzi, hanem az emberről is ítéletet mond: ahogy a múltban, úgy a jelenben is csak megváltoztathatatlan gyarlóságunk korlátai között vagyunk képesek az isteni Ige befogadására.

A hallgatóságban nincs két egyforma testtartás, gesztus, arc, de még két egyforma öltözet sem.

A figyelemnek, áhítatnak, elragadtatásnak, vagy éppen a közönynek nincs két egyforma kifejezése.

Bruegel nem ismer sémákat, formulákat, kezét nem kötik mintaképek, ezen a festményén is az élet a maga kimeríthetetlen gazdagságában jelenik meg.

Az elő- és a középtérbeli alakok nagy részét hátulról látjuk. Bruegel rendkívüli megfigyelőképességére, megelevenítő és jellemzőerejére vall, hogy ezeket az arc nélküli szereplőket is a legmagasabb szinten egyéníti.

Keresztelő Szent Jánostól nem messze, a tömegből épp csak kiválva, finoman megkülönböztetve, világoskék ruhában, karba tett kézzel áll Jézus.

A prédikátor feléje mutató gesztusa ezeket a szavait kíséri: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruját sem vagyok méltó megoldani.” (János 1, 19)

Keresztelő Szent Jánostól nem messze, a tömegből épp csak kiválva, finoman megkülönböztetve, világoskék ruhában, karba tett kézzel áll Jézus.

A prédikátor feléje mutató gesztusa ezeket a szavait kíséri: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruját sem vagyok méltó megoldani.” (János 1, 19)

A prédikátor mutató baljának közelében egy férfi szinte önkívületben hallgatja a próféta szavait. Fejét kezére támasztja, száját nyitva felejti, szemét behunyja.

Egy vörös ruhás, fehér vállkendős nő önfeledten veti hátát egy fának, és tágra nyílt szemmel bámulja a szónokot.

Vagy talán a szavak nyomán támadt önnön vízióját látja?

Három ifjú egy-egy erdőszéli fára felmászva hallgatja a prédikációt és figyeli az eseményt.

A prédikátorhoz közeli csoportból többek arcán a „szent együgyűség” vagy a hallucináló bódulat kifejezése jelenik meg.

Más arcokról az intenzív érdeklődés sem tünteti el a józanság és az értelem ismertetőjegyeit.
Bruegel az intelligencia-szinteknek is gazdag skáláját mutatja be.

Az előtér jobb szélén két szerzetes távolságtartással, sőt talán kritikával, vagy egyenesen malíciával kommentálja a prédikációt.

Az egyik csúcsosan és bojtban végződő, hátravetett sapkát visel, az övéről tintásüveg csüng. Szürke köntösén a tau jele látható, amiből arra lehet következtetni, hogy az antoniták rendjéhez tartozik.

A beszélgető szerzetesek mellett álló szegényes öltözetű kislány kabátja alól jókora madár teteme lóg ki.

A kezét hátrakulcsoló, laza tartásban álló tarka ruhás fiatalembert a festmény néhány elemzője copfos kínainak nézte, pedig az oldalán lógó kard egyértelművé teszi, hogy katonáról van szó.

A korszak számos ábrázolásán találkozhatunk hasonlóan díszes öltözetű zsoldos katonával, a copf pedig valójában a fejfedőről lógó, használaton kívül helyezett pánt.

A kezét hátrakulcsoló, laza tartásban álló tarka ruhás fiatalembert a festmény néhány elemzője copfos kínainak nézte, pedig az oldalán lógó kard egyértelművé teszi, hogy katonáról van szó.

A korszak számos ábrázolásán találkozhatunk hasonlóan díszes öltözetű zsoldos katonával, a copf pedig valójában a fejfedőről lógó, használaton kívül helyezett pánt.

Many examples from the period depict such mercenaries in similarly elaborate garments, and the ponytail actually is the untied band of his helmet.

A vastag törzsű, kérges fa tövében, pompás, hasítékokkal teli vörös ruhában, hátán málhával és fémedénnyel markotányosnő ül.

Ő és társai a korszak katonai táboraiban – mai szóhasználattal – hadtápszolgálatot láttak el.

Fölötte profilból látunk egy fejét kissé megemelő, kezét összekulcsoló férfit, aki turbánjáról ítélve muzulmán.

A hallgatóság egy másik turbános tagja a Keresztelő Szent Jánoshoz közeli csoportban követi feszült figyelemmel a prédikációt.

Nem a prédikációra figyel, hanem felénk, a képből kifelé tekint az a vörös bugyogós, bajszos katona, aki részben a fa takarásában áll.

Feltehetőleg az alkalmi gyülekezet biztonságára felügyel, a netán ellenséges szándékkal közeledőket hivatott távol tartani.

A festmény egyik hangsúlyos részlete az előtér közepe táján látható tenyérjóslás.

A fekete öltözetéből és fehér gallérjából ítélve (spanyol?) nemesember a prédikátornak hátat fordítva egy csíkos takaróba bugyolált cigány férfinek nyújtja tenyerét.

A cigány férfi felesége óriási sárga kalapot és vörös mintás sárga leplet visel, meztelen gyereke almát majszol.

A tenyérjóslást, mint az isteni akarat kifürkészhetetlenségének tagadását, valamennyi keresztény felekezet elítélte.

A fa mögül kileső katona és a cigányasszony között ülő férfi nem lehet más, mint zarándok, aki útközben letelepedett, hogy a prédikációt hallgatva is megerősödjön hitében.

Mind jellegzetes botja, mind kagylókkal teletűzdelt kalapja és az időjárás viszontagságai ellen védelmet nyújtó vastag ruházata a zarándoklás jellegzetes kellékei.

A sárga köpenyes, füles sapkás parasztember feje fölött két részletre leszünk különösen figyelmesek.

A fehérkendős nő és a barnahajú férfi együttese a Keresztrefeszítés jelenetek ájult Máriáját és az őt támogató Evangélista Szent Jánost juttatja eszünkbe.

Mögöttük egy idős férfi igyekszik segíteni egy talán epilepsziás rohamban szenvedő, tátott szájjal levegő után kapkodó vak embernek.

A közvetlenül Keresztelő Szent János mögött álló, apostoli külsejű és méltóságú férfiak feltehetően a prédikátor már megkeresztelkedett hívei.

Jobboldalt a távolban folyókanyar tűnik fel, partján dombbal, templommal, erődítéssel és egy várossal.

A vízbe nyúló földnyelven alig kivehető, apró alakokat pillantunk meg. Ők azok, akik arra várnak, hogy Jézust követve megkeresztelkedjenek.

A hallgatóság részét alkotja, de a tömegtől elkülönül az a csoport, amely jobboldalt egy magaslaton, mintegy színházi páholyban helyezkedik el.

Az egyik Bruegel kutató ebben a csoportban magát a festőt, valamint annak feleségét és anyósát vélte felfedezni.

Bruegel a profilban ábrázolt hosszú szakállas férfi lenne, felesége pedig az előtte ülő vörös ruhás asszony. Az azonosítás azonban kellő hitelességgel nem bizonyítható.

A hallgatóság részét alkotja, de a tömegtől elkülönül az a csoport, amely jobboldalt egy magaslaton, mintegy színházi páholyban helyezkedik el.

Az egyik Bruegel kutató ebben a csoportban magát a festőt, valamint annak feleségét és anyósát vélte felfedezni.

Bruegel a profilban ábrázolt hosszú szakállas férfi lenne, felesége pedig az előtte ülő vörös ruhás asszony. Az azonosítás azonban kellő hitelességgel nem bizonyítható.

Museum of Fine Arts, Budapest
Közreműködők: történet

Idősebb Pieter Bruegel
Keresztelő Szent János prédikációja (1566)

olaj, fa, 95 × 160.5 cm

Budapest, Szépművészeti Múzeum

szöveg: Tátrai Vilmos

Közreműködők: az összes médiatartalom
A kiemelt történet egyes esetekben független harmadik féltől származhat, mely nem feltétlenül tükrözi az alábbiakban felsorolt, a tartalmat szolgáltató intézmények véleményét.
Fordítás a Google-lal
Kezdőlap
Felfedezés
Közeli
Profil