De hisz Ő is ember

A középkori Madonna festményeket nézegetve, melyek nyilvánvalóan éppen a szereplők különlegességét, a "nem-földi-halandóságát" hivatottak ábrázolni, merevségük ellenére is meglepően sok valósághű vonást, elemet fedeztem fel. Itt elsősorban nem az ábrázolásmódra gondolok (ami sokszor éppenhogy kifejezetten az ellenkező hatást szeretné elérni/éri el), hanem anya és gyermek egymáshoz való viszonya az, ami számomra érdekességekkel szolgált.

Számomra ez a legmeglepőbb felfedezés: anya és gyermek hasonlósága. Bizonyára nem lehet véletlen, mert az általam megnézett valamennyi képről elmondható, hogy azokon a Kis Jézus "kiköpött a mamája, le sem tagadhatná". Nem tudom, az eredeti modellek mennyire hasonlítottak és mennyire érezte szükségét a művész a kiigazításnak.
A már említett hasonlóságon túl, ezen a képen az fogott meg, ahogyan a gyermek az anyjára néz. Nem velünk, szemlélőkkel van elfoglalva, az édesanyja figyelmét szeretné magára vonni. Anya ugyan nem néz rá, de ez csak pillanatnyi állapot, "épp csak elbambultam", mondhatná, ahogy közben a gyermeke kezét fogja, abból nyilvánvaló a gyöngédség és odafigyelés.
Ezen a képen sokkal valóságosabbank tűnnek a szereplők, (itt direkt nem használom a szokásos jelzőket, melyekkel Giotto nagyszerűségét szokták jellemezni). Azt viszont megemlítem, hogy a valósághűség ellenére csupán egy momnetum érzkelteti számomra a kettejük közti viszonyt (a hasonlóságot leszámítva persze): ahogy a kifejezetten idősebb gyermeknek tűnő Jézus csecsemőd markolja meg anyja mutatóujját.
Ezen a képen a másodikhoz hasonlóan az édesanya nem néz gyermekére, a gyöngédség abban nyilvánul meg, ahogy gyermeke kezét kezében tartja. A Megváltó nem csak tekintetével csügg anyján, de másik kezével jellegzetesen kisgyermeki módon csimpaszkodik édesanyja ruhájába.
Ezen a képen nem csimpaszkodik, inkább mintha "alvós rongyot" szorongatna, szinte várnám, hogy mindjárt beleszagol, hogy édesanyja biztonságot jelentő illatát is érezhesse.
Ezen a képen Mária meglehetősen szomorúnak tűnik, kisfia mintha nem értené a különös bánat okát, de azért megpróbálná vígasztalni őt.
A már korábban látott csecsemőkre jellemző fogóreflex itt is megjelenik.
Ez a kép különösen jól érzékelteti anya és gyermeke közti szoros viszonyt, ahogyan átkarolják egymást és összebújnak, egyértelműen kifejezi, mennyire szeretik egymást.
Ez a kép és a következő azért érdekesek számomra, mert ahogyan Jézus is és Mária is felénk fordul, olyan érzést kelt bennem, mintha az ügyes fotósnak sikerült volna elkapni azt a rövid pillanatot, mikor mindketten a kamrába néznek.
Azonban a fényképész mókázása ellenére sem sikerült kicsalnia egy mosolyt a kisfiúból.
Nem tudom eldönteni, hogy az alig észrevehetően, de szeme sarkából mégiscsak gyermekével összenéző anya tekintetében cinkosság, avagy csöppnyi szigorúság fedezhető-e fel inkább. Az mindenesetre bizonyos, hogy ők szavak nélkül is értik egymást.
Ezen a képen fordított a helyzet, a szoptató Mária gyermekét figyeli, akinek eközben azért el-el kalandozik a tekintete. Habár az alakok ábrázolásában nem törekedett a művész a valósághűségre, de magát a helyzetet sikerült nagyon spontánnak tetsző, természetes módon elkapnia.
Mintegy 600 évet ugorva visszafelé az időben, ezen az egyiptomi elefántcsont faragványon az eddigiekhez meglehetősen hasonló megközelítésben látjunk anyát és gyermekét, amint szorosan átölelik egymást
Ezen a még sokkal korábbi és minden ízében merev szobrocskán is megjelenik a mozdulatokban az anya-gyermek viszony, ahogy a gyermek átkarolja anyja kezét, aki pedig alig észrevehetően, de vigyázva fölé hajol.
Ez a vidám kis szobor a hétköznapok könnyed jelenetét ábrázolja. Bár a leírás szerint nem egyértelmű, hogy édesanyja vagy dajkája vette nyakába a kisfiút, de még ha "csak" dajka is az illető, úgy érzem megéri ezért a meglepően mainak tetsző jelenetért bemutatni.
A galéria legrégebbi darabja ez a számomra különösen érdekes tárgy: már első ránézésre is megkapó volt, mennyire élethűen, jól eltalálva, mennyire "lazán" ábrázolja a szoptató anyját és ölébe kuporodó gyermekét. De ez a tárgy nem csupán szobor. Azután elolvastam a címet és találgatni próbáltam, ugyan hogyan lehet ez palack (vagy edény, üvegnek nem nevezném) Ezen a képen nem látszik, de a múzeum oldalán szereplő fényképeken jól látható a szobrocska tetején a lyuk. Bár nem egyértelmű, de feltételezik, hogy talán anyatej tárolására használhatták. Az akkori modern nézetek (akárcsak a maiak) gyógyító, védelmező tulajdonságokat tulajdonítottak neki.
Végezetül egy földrajzilag egészen távol eső helyről származó, szintúgy szoptatós édesanya szobra. Noha tulajdonképp elképzelésem sincs a 6. századi borneói kultúráról, de az bizonyos, hogy a kisbabák a a világ minden táján és minden korban ugyanúgy viselkednek (ha megfelelőképp odaadó édesanya jut nekik mindehhez. Ez a borneói baba szerencsésnek tűnik.
Translate with Google
Home
Explore
Nearby
Profile