Falikárpit (Jézus születése)

Az Iparművészeti Múzeum legszebb pre-reneszánsz falikárpitján virágokkal és gyümölcsökkel díszített bordűr fogja közre a középképet, amelyet gazdagon díszített pillérek osztanak szárnyasoltárokra emlékeztető módon három részre. A kárpit középpontjában Jézus születésének a késő középkori misztika hatására elterjedt típusú ábrázolása látható, ahol a földön fekvő újszülött Megváltót édesanyja, Szűz Mária, valamint az angyalok imádják. A háttérben zenélő angyalok és pásztorok láthatók, Mária háta mögött Szent József húzódik meg, míg a központi jelenet fölött három angyal lebeg. Kétoldalt, a pilléreken kívül egy-egy szibilla áll, akik kezükben jövendölésük szövegével ellátott írásszalagot tartanak. A kárpit két felső sarkában egy-egy külön jelenet: balra a Királyok imádása, jobbra pedig az Angyali üdvözlet.
A kárpit pontos párhuzama megtalálható a trentói Museo Diocesano gyűjteményében, mégpedig egy hétrészes, nagyrészt Krisztus Passióját ábrázoló sorozat első darabjaként (ld itt). A trentói sorozatot 1531-ben vásárolta Bernard Cles, Trento érseke Joris van Lickau antwerpeni kereskedőtől. A kárpitok azonban korábban készültek: a Keresztvitelt ábrázoló darabon egy 1507-es évszámot láthatunk. A trentói sorozat utolsó, Krisztus feltámadását ábrázoló darabján az egyik katona ruhájának szegélyén a kárpit szövését kivitelező műhely vállalkozó-vezetője, a brüsszeli Pieter van Aelst neve is olvasható.
A kárpit kompozícióinak eredetét a 15. századi németalföldi festészetében találjuk meg: az Angyali üdvözlet Rogier van der Weyden népszerű kompozícióját követi (München, Alte Pinakothek), a középkép megformálására pedig többek között Robert Campin hatott. A "legmodernebb" a Királyok imádása jelenet: ennek előképe Albrecht Dürer Mária életét illusztráló metszetsorozatának megfelelő darabja (1500-1502 körül). Az egykori sorozat többi darabjához hasonlóan kárpitunk szerkezete és térformálása, valamint a gótikus jellegzetességeket őrző figurák jól illeszkednek a források segítségével megnevezhető, azonosítható brüsszeli festő, Jan van Roome életművébe. Jan van Roome Ausztriai Margit udvari festőjeként működött 1498-1521 között, s egy kifizetésből tudjuk, hogy 1513-ban az ő vázlata nyomán, valamint egy bizonyos Philips de Schilder kartonjai alapján készült a legendás 11. századi brüsszeli bíró, Herkenbald csodás áldozását ábrázoló kárpit (Brüsszel, Musées Royaux d’Art et d’Histoire), amely stilárisan közel áll a budapesti darabbal.
A győri székesegyházban őrzött kárpit 1889-ben, Ebenhöch Ferenc (1821–1889) győri kanonok tanulmánya nyomán került a figyelem középpontjába. A kárpit minden bizonnyal azonosítható azon öt vagy hat kárpit egyikével, amelyek egy forrás tanúsága szerint 1619-ben Náprágyi Demeter (1559–1619) püspök hagyatékából kerültek a székesegyházba.
A győri püspökség 1904-ben úgy határozott, hogy a székesegyház felújításának költségeire a kárpit eladásával teremti elő a forrásokat. A kárpitot I. Ferenc József vásárolta meg, s előbb a budai királyi palotában helyezte el, majd 1914-ben a Múzeumbarátok Egyesületének ajándékozta, hogy örökletét formájában az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítsa.