Betöltés

Clutha díszüveg

Christopher Dresser1889 körül

Iparművészeti Múzeum

Iparművészeti Múzeum
Budapest, Magyarország

Christopher Dresser korának egyik legjelentősebb brit tervezője volt. Az üveg mint anyag az 1880-as évek közepén került érdeklődésének előterébe, ekkortól tervezett Clutha-üvegeket a glasgow-i James Couper &Sons számára.
A Clutha név egyes források szerint a Clyde folyó skót nevéből ered. A másik elképzelés szerint a cloudy, azaz felhős kifejezésre vezethető vissza. A Clutha-üveg – a James Couper &Sons manufaktúra e karakteres terméke – szabadon formált, fúvott üveg, melynek alapanyaga jellemzően buborékos, sávokban színezett. A forma rendszerint csavarodó és aszimmetrikus.
A John Ruskin és William Morris munkássága nyomán kibontakozó Arts and Crafts mozgalom elveivel összhangban Dresser is az üveg olvadt állapotában történő megmunkálását tekintette elsődlegesnek, mely a leginkább alkalmas arra, hogy az anyag sajátosságait érvényre juttassa.
A The Studio hasábjain 1899-ben jelent meg az a Christopher Dresser tervezői munkásságát méltató cikk, mely számos képet is közölt a művész alkotásairól. Az egyik reprodukció az Iparművészeti Múzeum Clutha-üvegének egy analóg példányát mutatja be. Nem kétséges azonban, hogy a budapesti darab egy évtizeddel korábbra datálható. Radisics Jenő – az Iparművészeti Múzeum akkori főigazgatója – az 1889. évi párizsi világkiállításon találkozott először ezzel a tárggyal. A Clutha-üveget Louis Delamarre-Didot vásárolta meg, és 1890-ben nagylelkűen az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozta.

Kevesebb megjelenítéseTovábbi információ
  • Cím: Clutha díszüveg
  • Alkotó: Christopher Dresser
  • Alkotó élettartama: 1834-1904
  • Gyártó: James Couper & Sons manufaktúra
  • Készítés dátuma: 1889 körül
  • Hely: Ráth György-villa, 1068 Budapest, Városligeti fasor 12.
  • Készítés helye: Glasgow
  • Tényleges méretek: 43,5 x 15,3 cm
  • Inscription: Clutha J. C. AND S. REGISTERED
  • Téma szerinti kulcsszavak: iparművészet, üvegtárgy, szecesszió
  • Típus: iparművészeti alkotás
  • Külső link: Szecessziós műtárgyak (tematikus válogatás)
  • Jogok: Iparművészeti Múzeum, Bp. 2023, CC-BY-NC-SA-4.0
  • Anyag: üveg
  • Műfaj: iparművészet
  • Művészeti mozgalom: szecesszió
Iparművészeti Múzeum

Az alkalmazás letöltése

Fedezzen fel múzeumokat, és használja ki az Art Transfer, a Pocket Gallery, a Művészi szelfi és egyéb funkciók adta lehetőségeket

Kezdőlap
Discover
Lejátszás
Közeli
Kedvencek