Csésze aljjal,

A különféle technikák és anyagfajták – például kínai lakkfestés, kámeafaragványok, mozaikképek, ásványi kőzetek, kártyalapok, szalagok – illúziót keltő imitációja a 18. század második felében érhető tetten az európai porcelánművészetben. A fautánzatú festett díszítmény, amelyet idővel egyes német manufaktúrák is átvettek, már 1760 óta ismeretes volt a francia fajanszművességben, neve is innen eredeztethető: faux bois. Hasonló tárgyakat gyártottak Tatán az 1770-es évek közepétől. A Nymphenburg-i Porcelánmanufaktúrában készült csésze és csészealj világos színű, valósághű faerezetet és rátűzött metszeteket utánzó aprólékos, purpur, azaz bíborlila színű festése, magas fokú technikai és művészeti színvonalról vallanak. A csésze testén látható metszeten egy lovas alakja, a csészealj öblében ábrázolt tájkép hátterében pedig apró kőhíd figyelhető meg – a régi metszeteket utánzó festés még a papír sérüléseit is a szemet megtévesztő pontossággal ábrázolja. Ezeket a különleges díszítésű tárgyakat a porcelánfestők mesterségbeli tudását fitogtató bravúrdaraboknak tartották, ezért főként díszítő- és reprezentációs céllal készültek.