Függő lánccal

A függő maratott, selymes fényű üvegből formált akt nőalakja arany hajzuhatagán átfűzött karikával kapcsolódik a vékony lánchoz, míg vállára széles ívben színpompás palást borul, melynek alsó sávjában, virágok közeiben, hármas csoportokban apró gyémántok sorjáznak.
A művészi kompozíció virtuóz technikával párosul, különösen a palást kialakítása tekintetében. Ennek vázát áttört növényi mustra: leveles inda és virágdísz hálózata alkotja, amelyet a rekeszzománcozás elvén zöldes, kékes árnyalatokkal, valamint ibolyaszínnel töltenek ki a zománcszínek, ám a cellák közeit itt csupán az áttetsző zománchártya tölti ki lemezalap nélkül. Az eredmény a festett üvegablakokhoz hasonlatos hatást eredményez: amennyiben fény hatol át az ékszeren, a színek ragyogóvá válnak. Az azsúrzománcozásnak nevezett meglehetősen nehéz technika ugyan nagy múltra tekint vissza, a középkor óta alkalmazták, ám a reneszánsz kora után feledésbe ment. Újra felfedezője André Fernand Thesmar (1843-1912) ékszerész volt, aki az 1870-es évektől állította ki azsúrzománccal díszített műveit, melynek eredményeképpen hamarosan az art nouveau ékszerkészítésének jellegzetes technikája lett. Amíg azonban Thesmar opaque, azaz átlátszatlan zománcokat alkalmazott, addig Lalique felismerte az áttetsző színek alkalmazásában rejlő lehetőségeket, a már említett ragyogó hatást. Az ékszer ihletője a kor emblematikus párizsi táncosnője, Loie Fuller volt, aki híres 1895-ös koreográfiáját, a Danse serpentine-t hasonló, palástszerű lepelben táncolta el.