Méliès: Egy bűvész története
Georges Méliès 1861. december 8-án, Párizsban látta meg a napvilágot. Mélièst főleg a korai filmművészet egyik legfontosabb szereplőjeként ismerjük, ám a szemfényvesztés iránti tehetsége egész életében végigkísérte. A marionettbábok már egész fiatal korában elbűvölték, az első varázstrükköket pedig a bűvészet két mesterétől, John Maskelyne-tól és David Devanttól leste el.
Mentora, Robert-Houdin
Méliès 1888 júliusában családja apai ágától szerzett pénzéből megvásárolta mentora, Jean-Eugène Robert-Houdin apró bűvészszínházát.
Itt adta elő először fantasztikus mutatványait és jeleneteit, melyekben szabadjára engedhette élénk képzelőerejét.
A kinematográf megjelenése
1895 végén Méliès lelkes nézőként részt vett a Lumière fivérek kinematográfjának egyik első nyilvános vetítésén. Elbeszélése szerint a többi nézővel együtt „csak ültünk a nézőtéren, tátott szájjal, és elképedésünkben torkunkra forrt minden szó”. Méliès azonnal meglátta a Lumière-kinematográfban rejlő varázslatos lehetőséget.
Első lépések a filmkészítés felé
A Lumière fivérek azonban nem voltak hajlandók eladni neki az eszköz egyik példányát sem, ugyanis szerintük „ennek a találmánynak nincs jövője”. Szerencsére Méliès talált egy hasonló gépet Londonban, melyet a tudományos eszközöket gyártó Robert William Paul talált fel.
Georges Méliès: Escamotage d'une dame chez Robert-Houdin - ExtraitThe Cinémathèque française
Egy évvel később Méliès elkészítette első filmjét. Ebben az alkotásában gyakorlatilag leutánozta a Lumière fivérek művét; nem sokkal később azonban leforgatta az „Egy hölgy eltűnése” (1896) című trükkfilmet, mely megalapozta a bűvészet és a filmművészet korai, ám meghatározó keveredését.
Az első filmek
Ördögi, mozgalmas univerzuma egyszerre borzasztotta és szórakoztatta nézőit. Csalóka perspektíváiban démonok, csontvázak és szellemek keltek életre, a közönség pedig elragadtatva követelte a folytatást.
A montreuil-i műterem
Erre a sikerre alapozva Méliès hatalmas költségek árán filmstúdiót épített családja birtokán, a Párizstól nem messze fekvő Montreuil-ben. A műtermet öltözőkkel, díszletraktárral, színpadi süllyesztőkkel és fényszűrő berendezésekkel egészítette ki, és egészen filmkészítői pályafutása végéig használta.
Ebből a különleges kialakítású, a maga nemében első üvegstúdióból mára semmi nem maradt – a II. világháború utáni felfordulásban az egész épületet lerombolták.
Trükkfilmek
Ráfilmezés, áttűnés, montázs, fekete hátterek, csúszkán mozgó közelképek, színpadi és pirotechnikai effektusok, illúziók…
Georges Méliès: Le Cake-Walk infernal - ExtraitThe Cinémathèque française
A gumifejű ember
Méliès leleményes forgatási technikákat alkalmazott. A „L'Homme à la tête de caoutchouc” (A gumifejű ember) című alkotásában például különböző kameraeffektusokkal és a perspektívával játszik.
A „gumifejhatást” egy sínen mozgó kiskocsival érte el. A színész és a kocsi a mozdulatlan kamera felé mozgott. Ahogyan a kocsi a lencsék felé haladt, felnagyította a képet, a távolodással pedig zsugorító hatást ért el.
The Man with the Rubber Head, készítette: Georges Méliès (1901)The Cinémathèque française
A trükkfelvételekkel Méliès olyan jeleneteket vihetett a mozivászonra, amelyek színpadon sohasem válhattak volna valóra: darabolások, kilapított és felrobbant testek, levágott fejek és végtagok jelentek meg filmjeiben úgy, hogy az alany közben még életben volt; megkettőzte, összeillesztette, átalakította, lebegtette szereplőit, és még sorolhatnánk, mi mindent mutatott be alkotásaiban.
Utazás a Holdba
1902 volt Méliès egyik legsikeresebb éve. Ekkor készítette el leghíresebb filmjét, mely az „Utazás a Holdba” címet viselte. Sok helyről merített hozzá ihletet, többek közt Jules Verne és H.G. Wells alkotásaiból, vásári játékokból, vagy éppen operettekből.
Georges Méliès: Trip to the MoonThe Cinémathèque française
A forgatás több hónapig tartott, és rengeteg pénzbe került. Maga a filmtekercs, amely körülbelül 13 perces felvételt és 30 jelenetet rejtett, 260 méter hosszú volt.
Olyan bámulatos és nagyra törő trükköket mutatott be, amelyhez foghatót soha senki nem látott korábban. A film egy csapásra meghódította a világot – így hamar terjedni kezdtek kalózmásolatai is. Ez főleg az Amerikai Egyesült Államokban jelentett gondot, ahol emiatt Méliès kénytelen volt irodát nyitni, hogy megvédje filmes jogait.
A hanyatlás
Méliès karrierje 1908-ban érte el csúcspontját – ebben az évben több mint 50 alkotást hozott létre. Ez az év volt egyben a vég kezdete is; 1912-ben pedig elkészítette utolsó három filmjét, melyet a tekintélyes filmvállalat, a Pathé rendelt meg. Mindhárom bukás volt. A nézők már nem tündérmeséket akartak látni a vásznon: kezdett elterjedni Louis Feuillade költői realizmusa; az amerikai David W. Griffith filmművészete világszerte új tempót diktált; és az első világháború is egyre közeledett… Az olyan francia filmvállalatok, mint a Pathé, a Gaumont vagy az Éclair közben számottevő intézményekké nőttek, Méliès azonban soha nem akarta kicsi, de független vállalkozását nagyvállalattá szervezni.
A bukás
Méliès nem tudta visszafizetni adósságát a Pathénak, így 1923-ra nem maradt más választása, mint eladni montreuil-i stúdióját. Ezután a párizsi Montparnasse állomáson árult édességekből és játékokból fedezte megélhetését. Ott talált rá egy újságíró, 1929-ben pedig ünnepséget rendeztek a tiszteletére. Három évvel később feleségével, Jeanne d’Alcyvel együtt Orlyban abba az idősek otthonába vonult, amelyet a Cinema Society tartott fenn. 1938. január 21-én hunyt el Párizsban.
Az örökség
Méliès trükkjei a modern, digitálisan létrehozott speciális effektusok előfutárai voltak. Hollywood mesterei sosem felejtik Méliès munkásságát – az ő szemükben a montreuil-i bűvész nyitotta ki Pandora szelencéjét. Legutóbb (és leglátványosabban) Martin Scorsese tisztelgett Méliès előtt 2011-es, A leleményes Hugo című filmjével.
