Erki Adri: Ókori síremlékek

Az ókori emberek hitvilága fejlett volt,túl nézett a megtapasztalható földi léten.Többféle kultúrán keresztül szeretném megmutatni,hogy a túlvilági élet milyen fontos volt az ókori népeknek.

Ez a Maja szobrocska egy férfi alakot ábrázol,mely kitárt kissé behajlított lábbal ül. Nyugat mexikói temetkezési helyről származik A szarv alakú nyúlvány csatlakozik egy keresztbe ívelt vonallal a homlokához.A nyak rövid és csonka,rajta körben virágszirmot ábrázoló nyaklánc van. A szarv ősidők óta szimbóluma a természet feletti,sámáni hatalomnak. A régészek szerint a feltárt sírhelyekből is következtethetünk a hierarhikus társadalmi struktúrára.
A képen látható az egyik legjobb állapotban fenn maradt rituális kés,időszámításunk előtt körülbelül 3300-3100-ból.
Bámulatos ez az aprólékos kidolgozás.Közelebbről megnézve láthatóvá válnak a fogantyún több sorban elhelyezkedő állat minták.A legtöbb ismert példából úgy tűnik,hogy az ilyen kések tulajdonosai a legmagasabb rangú férfiak voltak.De ez ebben az esetben rejtély marad,mert a feltárt sír igen szerény volt.
A helyszín a Metropolitan múzeumban Perneb sírjának másolata.Eredetileg Egyiptomban Saqqarában található mely egy hatalmas temető amiben i.e.2381-2323-ban építették ezt a Mastabat.Ennek az arab kifejezésnek a jelentése pad,ami az ókori építészet egyik sírtípusa.Rézsűs falu téglából vagy kőből épűlt sírépítmény,melynek korai változatában csak föld alatti kamrák voltak,majd maga a felépítmény vált kamrázottá.A késői óbirodalmi sírok egyenesen palotákra hasonlítanak.Kamrákban voltak a szarkofágok és a halott számára készült ajándékok. Ez egy szent hely, nem csak egy ház a halottnak.A halál utáni életbe vetett hitet mutatja Perneb sírjában talált két kis obeliszk is. Az obeliszk jelentése nyárs, hegyes oszlop. Magas, felfelé keskenyedő, négyzet keresztmetszetű, kőoszlop, ami gúla alakú csúcsban végződik ókori egyiptomi napszimbólum. Csúcsát, amelyen először csillant meg a reggeli napfény, fém – legtöbbször arany – lapokkal fedték be, törzsére a napistenhez szóló imákat véstek. Az egyiptomi templomokban gyakran egy pár obeliszk állt a pülón előtt. Az ókori obeliszkek gyakran monolitikusak voltak (egy kőből kifaragottak), Különösen Perneb idejében hódoltak Re-nek a napistennek.Az obeliszkeket ennek tiszteletére építették.
Ezen a sztélén Zezen-nakht imponáló alakja látható. A szabadon álló jelző-kő Zezen-nakht sírjának áldozati kamrájában áll, Naga-ed-Dęr – Luxortól északnyugati irányban kb. hetven mérföldre fekvő falu – hatalmas temetőjében. Zezen-nakht minden valószínűség szerint az egyik Nílus-menti terület kormányzója volt. Az erősen festett alak az egyiptomiak által idealizált erő és nemesség megtestesítője. A gazdagságot és sikerességet jelképezi a díszes öltözet; a göndörített haj; a tisztára borotvált arc; a karneolból (vörös), aranyból (sárga) és fajanszból (kék) gyöngyökből készült nyaklánc és karkötő; vászon szoknya; és a bőr szandál. Zezen-nakht bőre vörösesbarna színű, ami a szabadban, a napon dolgozó férfiak hagyományos egyiptomi ábrázolása. A hosszú bot és a jogar a hatalom tradicionális jelképei. A sztéle alsó része azokat az ajándékokat ábrázolja, amelyek Zezen-nakht túlvilági szükségleteit szolgálják: kenyér és hagyma, marhahús és madarak, sör valamint borral és parfümökkel töltött alabástrom korsók. A jobboldalra helyezett hieroglifák Zezen-nakht szavait mutatják: (1. sor) Ajándék, amit a király ad Anubisnak, ő aki a hegyei felett van, ő aki át van kötözve (gondolom, itt a múmiák pólyájára utal), a holtak városának ura, hogy a hang kenyérre és sörrel juthasson előre, (2) az Örökös Hercegnek, a Hadsereg Vezérének, ő aki szól (3) és a nemesek csendben maradnak a nagy tanács napján, (4) Zezen-nakht mondja: „ Én vagyok apjának egyik szerette, (5) anyjának büszkesége, akit fivérei és nővérei szeretnek, (6) én vagyok ifjú újoncainak kedveltje, családjának öröme.”
Az ókori Egyiptom társadalmi elitje, a királyi családkivételével, a világi és vallási igazgatásért felelős magas rangú tisztségviselőket és családjukat foglalta magába. Ennek a civilizációnak a ránk maradt tárgyi emlékei többnyire kizárólag a népességnek ehhez a szegmenséhez kapcsolódik. Akiknek módjában állt síremlékeket építtetni, luxustemetkezési ajándékokat, egyéni szobrokat és sztéléket készíttetni. Egyiptomban a (köz)igazgatást az isteni világrend részeként értelmezték; a tisztségviselők (hivatalnokok) feladataik elvégzésével a királyt segítették.
Az egyiptomiak túlvilágképéhez szorosan hozzátartozott a munkától való mentesülés óhaja, a teljes körű kiszolgálás, ellátottság vágya. Az első, a Középbirodalomban (Kr. e. II. évezred első harmada) felbukkanó usébti szobrocskák eredetileg a mumifikált halott képmásai voltak, de szerepkörük hamarosan kibővült a halott túlvilági munkáinak átvételével. Feladatuk a halottat munkára szólító isteni parancsra való felelés, vagyis a halott helyetti munkára való jelentkezés volt.
Ez a usébti,elegánsan faragott sötét színű közép Afrikai fából készült. Körbe mágikus szöveg van rá írva.
Az istenszakállas, hármas osztatú parókát viselő múmiaforma usébtinek csupán kezei bukkannak elő a múmiapólya alól, tagolatlanul ábrázolt testére a Halottak Könyve 6. fejezetének szaiszi változatát tökéletes kontúrú, mélyített hieroglifákkal tüntették fel.Az usébtik reneszánsza a szaiszi korban (26. dinasztia) egy művészeti hullámvölgyből (22-25. dinasztia) való kilábalással is együttjárt, ami a fajansz anyagkezelés biztonságát, a finom kidolgozást, valamint új formai alkotóelemeket (talapzatra emelés, hátpillér) hozott magával. Noferibré-sza-Neith magasrangú, a szaiszi korban élt udvari tisztviselő sírját C. M. Firth fedezte fel 1929-ben Szakkarában, Uszerkaf óbirodalmi fáraó halotti templomának körzetében. Mivel a sírkamrát a feltárás előtt kirabolták, a teljesszámú usébtikészlet helyett csak 336, mégpedig négy különböző fajansz nyomómintán préselt, majd kiégetett figura került elő.
Egy kupát látunk a képen, mely bortartóként szolgált az ókori Görögországban.A kutya fejű kupa kűrt alakban végződik.Ez a fej kialakítás Spártai eredetre utal.A sírok melyekben hasonló leleteket találtak,bizonyíték,hogy gyakoriak voltak a Görög kolóniák Dél-Olaszországban.
Háromalakos athéni síremlék A pentélikoni márványból faragott, rozsdavörös patinával borított, közel életnagyságú dombormű három alakot ábrázol. Bal oldalán izmos testű, ruhátlan férfi áll nyugodt tartásban, bal válláról összetekert, az alkarján átvetett köpeny csüng le. Jobbján felé forduló, földig érő ruhába (khitón) és a derekán megcsavart, bal vállára vetett köpenybe (himation) öltözött nőalak; a nyak töredéke alapján a férfira nézett, bal kezét (csupán ujjainak töredékei maradtak meg) pedig a vállára tette. A nő és a férfi jobb keze – az összetartozásnak a klasszikus görög művészetben gyakori képjelével – valószínűleg egymásba kulcsolódott. Kettejük között egy felnőtt arányaival ábrázolt, de jóval kisebb fiú áll, a szemlélődés kifejezésére szolgáló testtartásban. Az egyetlen kőtömbből kifaragott dombormű köré márványlapokból összeállított fülkét kell elképzelni. Ebben a formában díszíthetett egy attikai sírt. Bár a domborművön nincs sírfelirat, a kompozíció két eleme is jelzi, hogy a három szereplő közül a férfi a halott. Elsősorban ruhátlansága utal arra, hogy már kívül áll az élők világán. A korabeli athéni művészetben főként isteneket és hérósokat, a halandók közül pedig legtöbbször gyerekeket és sportolókat jelenítettek meg mezítelenül. Ez utóbbiak mellett mindig ott látni a sport valamelyik kellékét, a budapesti domborművön azonban nincsenek ilyen tárgyak. Ráadásul az atletikusan ifjú testhez – a korabeli sírművészetben ritka módon – középkorú férfi portréja járul. A férfi halott voltára utal az is, hogy a nőalak feléje fordul, a férfi magába mélyedő tekintete azonban mégsem az asszonyra irányul. Elnéz mellette; már más szférában van. A közöttük lévő fiú nem a gyerekük, hanem szolga; ezt jelzi az athéni polgárgyermekekétől eltérő hajviselete és az ebben az esetben az alávetettségre utaló ruhátlansága.
A dombormű főalakja tehát ismeretlen athéni férfi portréja, képmása mégsem mutat egyéni vonásokat. Éppen ezek hiánya teszi a darabot a Kr. e. 4. századi athéni sírművészet jellegzetes példányává. A sztélén Athén klasszikus kori embereszménye, a „szép és kiváló” (kalos kai agathos) férfi ideálja fogalmazódott meg. A klasszikus kori síremlékek sorozata a kor legnagyobb athéni építkezése, a Parthenón befejezése utáni években, a Kr. e. 5. század végén kezdődött, és egy Kr. e. 317-ben hozott, a sírok luxusát megtiltó rendelettel ért véget. A budapesti darab nem sokkal a rendelet kibocsátása előtt készülhetett egy athéni kőfaragóműhelyben. Ismeretlen mesterét éppen a Szépművészeti Múzeumban őrzött munkájáról „Budapest szobrász”-nak nevezték el. Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása utáni évtizedekben az Antik Gyűjtemény gyarapítására nagyon kevés lehetőség adódott. A néhány kivétel legjelentősebbike ez az athéni síremlék, amelyet 1928 elején sikerült megszerezni a múzeum legendás főigazgatója, Petrovics Elek, valamint Hekler Antal régész és Paul Arndt müncheni régész-műkereskedő közös erőfeszítéseinek köszönhetően. NAGY ÁRPÁD MIKLÓS szövege nyomán
Vadászó kentaur A fehér mészkőből faragott dombormű vadászjelenetet ábrázol: azt a pillanatot, amikor a hajsza véget ér, s a vadász, egy fiatal kentaur, erejének végső megfeszítésével ráveti magát zsákmányára, egy menekülő gazellára, amelyet élve akar foglyul ejteni. A kentaurnak és zsákmányának alakja egy indadíszkeret hátteréből emelkedik ki. Az akanthusinda teljes medaliont alkot a reliefmező jobb felén, s egy második medalion mintegy egyharmadát a mező bal felén. Az utóbbi arra utal, hogy a kő eredetileg egy hosszabb fríz része volt. Az egyiptomi késő antik építészeti szobrászatban a plasztikai értékük által hangsúlyozott figurák az épületek elsődleges ikonográfiai programjához tartoztak, fő momentumait emelték ki az architektúra hangsúlyos pontjain. A késő ókori elit szívesen fogalmazta meg az istenekhez való viszonyáról, a társadalomban betöltött szerepéről, a családtagjaival szembeni jogairól és kötelességeiről vallott nézeteit úgy, hogy mitológiai alakokkal azonosította önmagát. Önképének különösen fontos helye volt a sír, amelynek faragott és festett képei a sírtulajdonos erényes élet által elnyert megváltásának, megistenülésének és örökös boldogságának üzenetét hordozták. Ahogyan az Egyiptomban talált késő antik figurális és ornamentális kőfaragványok zöme, úgy a budapesti kentaurrelief is sírkápolnába készült.
Hasonlóan az antik világ más részeihez, a vadászat témájának ikonográfiáját és népszerűségét Egyiptomban is meghatározóan befolyásolta a vadászatnak az erényes élet jelképeként való értelmezése. A virtus jutalma örök élet: a vadász győzelme a halálon aratott győzelem jelképe is. A vadászat ilyen értelmezése leghatásosabb megfogalmazását Dionysos mítoszában nyerte el, amelyben az isten – Dionysos Zagreusként – élve fogja el a vadállatokat. A kentaurok beillesztését Dionysos mondakörébe eredetileg az istennek a dél-itáliai görögség vallásában betöltött s az alvilággal kapcsolatos szerepe ihlette: ismerünk hátukon halottat vivő kentaurokat ábrázoló tarentumi terrakottákat, de Vergilius és mások szerint az alvilág kapuját is kentaurok őrizték. A legtisztább kifejezése a kentaur megjelenésének a túlvilági élet fölött érzett emberi aggodalom gondolatkörében a Kr. u. 2. és 3. századi, Dionysos győzelmi menetével díszített római szarkofágok domborművein látható. Ezeken éppúgy, mint abban a díszítőprogramban, amelynek a budapesti relief egykor részét képezte, a központi téma az isten győzelme, mint a megváltás metaforája. A budapesti relief vadászó kentaurja egyszerre utalt a Jó Gonosz fölötti diadalára és a római sírművészet lélekhordó kentaurjára, az általa elfogott gazella pedig az egyiptomi hagyományban áldozati állat volt. A görög-római kor egyiptomi vallása Dionysost Ozirisszel, a gazellát pedig Széthtel, Ozirisz gyilkosával azonosította. A görög mitológiában a mainasok és satyrosok kecskét áldoztak Dionysosnak. A feltételezést, hogy a budapesti kentaur zsákmánya Dionysosnak hozandó áldozat, alátámasztja az is, hogy élve ejti el, akárcsak Dionysos áldozati kecskéjét.
A reliefen a késő antik művészet naturalizmusa és a 3. század végétől kibontakozó szimbolikus absztrakció stílusjegyei egységet képeznek. A kentaurt és az elejtett állatot kiváló képességű mester faragta, míg az akanthuszinda egy kevésbé tehetséges, ornamentikára szakosodott kőfaragó munkája. A testek anatómiailag helyes, de leegyszerűsített ábrázolása, a kentaur fejének és kezének, valamint a gazella fejének gondos megformálása a Kr. u. 4. század elejei szobrászat központjaiban uralkodó klasszicizáló irány ismeretére vall. A stílusjegyek egyúttal pontosan kirajzolják azt az egyiptomi késő antik szobrászat általános fejlődésétől sokban eltérő helyi stílust, amelyhez a budapesti relief mesterei kötődtek: Oxyrhynchosnak az archaikust modernnel, az egyiptomit rómaival egyesítő jellegzetes műhelyhagyományát. TÖRÖK LÁSZLÓ szövege nyomán
A három ősi királyság (mely a Baekje.Goguryeo és a Sillagoguryeo) időszakában állítottak elő és használtak először tetőcserepet. Goguryeo tető cserepeket jellemzik a merész tervek és a dinamikus dombormű díszek.Amint azt az adott cserép is mutatja, ami egy faragott ocsmány szörnyeteg, tágra nyílt szemekkel,húsos orral,tátongó szájjal és éles fogakkal.Az ilyen szörnyűséges arccal úgy vélték kivédhetik a gonosz szellemeket.Így ezeket a motívumokat gyakran használták épületeken és sírokon.
Ez a bájos halotti edény, megnyerően ábrázolja a zenészek és a madarak együttesét a sok tetős szerkezeten.Néma tanúja Kína tragikus időszakának.A korai 4. században a nomád fosztogatók dél felé kényszerített több tízezer Kínait.A menekülő túlélők nem tudtak megfelelő sírokat készíteni az elhunyt családtagoknak.Így arra törekedtek,hogy megnyugtassák a lelkét az elhunytnak azáltal,hogy kerámia edényből nyughelyet készítenek nekik.
Megfigyelhető a lantot kezében tartó zenész.
Credits: All media
This user gallery has been created by an independent third party and may not always represent the views of the institutions, listed below, who have supplied the content.
Translate with Google
Home
Explore
Nearby
Profile